4024, Debrecen, Batthyány u. 5.
06(52)797-341 | 06(52)797-234
automobil2003bt@gmail.com

B kategória

Távoktatás, gépjárművezetői gyors tanfolyam, magyarázó KRESZ teszt, vizsgára felkészítő KRESZ teszt

Tudnivalók a “B”-kategóriás jogosítványszerzésről, lépésről lépésre!

Elhatározás

Az első és legfontosabb, a motiváció!
Miért is szeretnél jogosítványt?
A magánéletedhez kell, a munkádhoz, szórakozásból vagy szükségből? Régóta vívódsz azon hogy elkezdjed, vagy csak épp ma tapostak egy nagyot a lábadra a tömött buszon, és betelt a pohár, elég volt a tömegközlekedésből, avagy csak kipattant a szikra, hogy “igen most jött el az ideje…”
Mindegy mi az indíttatás, mi az igazi ok, egyre fel kell készülnöd, hogy az elkövetkezendő napok, hetek mozgalmasak lesznek.
Ezen időszak átvészelésének megkönnyítésére szeretnénk számodra jó tanácsokat adni!

FONTOS!

Bár minden szentnek maga felé hajlik a keze, megpróbálunk tárgyilagos képet nyújtani, így azoknak is szívesen adunk útmutatást, akik más autósiskolákban fogják majd megszerezni jogosítványukat.

Életkor és egyéb feltételek

A “B”-kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez a következő életkori feltételeket kell figyelembe venni:
– 16 és fél évesen lehet jelentkezni az elméleti tanfolyamra, azaz beiratkozni.
– 16 és háromnegyed évesen lehet KRESZ elméleti vizsgán megjelenni és
– 17 évesen lehet a forgalmi vizsgád.
Az említett időpontokat napra pontosan kell érteni, azaz pl. a forgalmi vizsga leghamarabb csak a 17. születésnapunkon lehet, persze ha szerencséd van és nem hétvégére esik, amikor nincs vizsga.
FIGYELEM! Az említett életkorok alatt semmilyen indokkal sem lehet a tanulmányokat elkezdeni!
Nem létezik már szülői beleegyezés, és még maga a közlekedési miniszter sem adhat mentesítést ez alól a korhatár alól.
A vezetői engedély megszerzésének felső korhatára nincs!
Majd az orvos fogja eldönteni, hogy egészségileg alkalmasak vagyunk e a vezetésre.
Ennek ellenére, több éves tanítási tapasztalatainkra építve, szeretnénk egy fontos dolgot megemlíteni:
Jogosítványt szerezni legkönnyebben 17-25 éves korban lehet!!!
E fölött, az évek múlásával arányosan nehezedik a tanulás.
Ne feledjük, a vezetés nem csak elméleti tudásból áll, hanem bonyolult mozgássorozattal, nem egyszerű mozgáskoordinációval és elég jelentős idegrendszeri tevékenységgel – elsősorban figyelemmel – jár.
Természetesen vágjunk bele bátran, bármelyik életévünket tapossuk, de ne felejtsük el, hogy sokkal több energia-befektetést igényel, mintha 25 év alatt kezdtük volna el.
Régi szakmai mondás: Aki ahány éves, annyi órát kell minimum vezetnie! Természetesen 30 felett, mert annyi a minimális kötelező óraszám.
A vezetői engedély megszerzésének egyéb feltételei is vannak:
– Ha már jártunk valamikor autóstanfolyamra, azt feltétlenül említsük meg a beiratkozásnál! 2 éven belül, illetve ameddig érvényes az előző “ügyiratunk”, ha elkezdünk egy új tanfolyamot, akkor a régi tanulmányainkról le kell mondani.
– 2 éven belül nem évülnek el az előző sikertelen forgalmi vizsgák sem. Tehát ha újra kezdjük, akkor a vizsgaszámok összeadódnak.
Ennek akkor van jelentősége ha elérjük az ötöt, mert akkor PÁV kötelezettségünk – pályaalkalmassági vizsgálat – keletkezik.
– A 2 éven belül ez a PÁV kötelezettség fennáll!
Természetesen ne feledkezzünk meg arról sem, ha esetleg volt már jogosítványunk és azt valamilyen elkövetett “bűnünk” miatt bevonták, akkor csak a bírósági határozatban szereplő időpont után kezdhetünk újra tanfolyamot.
Ha pedig utánképzésre köteleztek, akkor ne kezdjünk el új tanfolyamot, tegyünk eleget az utánképzési kötelezettségünknek!

Iskolaválasztás

A jogosítványszerzés menetében az egyik legnehezebb, de ugyanakkor legmeghatározóbb kérdés. Általában a tanulók zöme egy iskolánál kezd és ugyanannál is fejezi be tanulmányait.
De lehetőség van menet közben iskolát váltani, bár általában ezek az ún. áthelyezések csalódással érnek végett. Az új helyen sem történik csoda, ott is ugyanazok a vizsgabiztosok fognak vizsgáztatni, ugyanúgy felemeli a hangját az oktató a kritikus helyzetekben, ugyanúgy fizetni kell a szolgáltatásért.Ha gond és baj van célszerű előbb az iskolavezetőt felkeresni, és kérni a probléma orvosolását.
Természetesen a legszerencsésebb az, ha kellően körültekintően választjuk meg leendő autósiskolánkat.
A legfontosabb szempontok iskolaválasztás előtt:
Helyszín:
Általában az elméleti tanfolyam mindösszesen 2-3 hétig tart, minimum 7 foglalkozás keretében. Tehát ennyiszer kell elmenni a foglalkozások helyszínére.
A legtöbb autósiskola máshol tanít és máshol vezettet. Azaz az elsődleges szempont ne az legyen, hogy lakhelyünkhöz közel van-e a kiválasztott suli, hiszen lehet hogy a vezetés a város másik végén lesz.
A legnépszerűbbek a belvárosi iskolák, főleg azoknak, akik nap, mint nap munka vagy tanulás végett bejárnak a városba.
Akik a külvárosokban laknak, körültekintően tájékozódjanak, mert előfordulhat.
Az iskola “nagysága”:
Vannak kiváló egyszemélyes autósiskolák is és minőségben kevesebbet nyújtó nagyok is.
Ennek ellenére érdemes pár tényezőt mérlegelni:
– A nagyobb iskolák több oktatóval dolgoztatnak, tehát az esélyünk nagyobb, hogy gyorsabban végezhetünk. A járműpark is valószínűleg választékosabb, az oktatás különböző fázisaiban rugalmasabb szolgáltatásokban lehet részünk. Pl. gyakrabban szerveznek helyben eü.-tanfolyamot, stb.
– A nagyobb iskolák általában jobban “hallatják magukat”, tehát hirdetésekben, interneten sűrűbben találkozhatunk velük, a kisebbek inkább ismerősi ajánlásra épülő családias jellegű képzést nyújtanak.
– A nagyobb iskolák modernebb szemléltetőeszközökkel, technikai berendezésekkel, számítógépekkel rendelkezhetnek, ez is előnyt jelenthet.
– A kisebb iskolákban ugyanakkor családiasabb légkör fogadhat, ez is lehet előny.
Feltételes módban fogalmaztunk, tehát, hogy ezek az állítások egy-egy helyen igazak-e, arról győződj meg személyesen, vagy érdemes néhány internetes fórumot is átböngészni!
Árak:
Feltétlenül figyeljünk arra, hogy a jogosítványszerzésnek kialakult, nagyságrendileg pontosan megállapítható költsége van.
Tehát kezeljük óvatosan a túlzottan olcsó ajánlatokat.
Azonos szolgáltatásról van szó, tehát nem létezhet, hogy két iskola között több tízezres nagyságrendű különbségek legyenek!
Kérdezzünk meg végzett tanulókat az összes befizetett költségről, és nagyjából egyforma összegeket fogunk kapni.
Figyeljünk oda a reklámokban megjelenő árakra! Kérdezzünk rá érdeklődéskor, hogy valóban fedezi e valamennyi költségünket. Legyünk tehát körültekintőek!
A legfontosabb tanácsunk:
Ha valóban komolyan gondoljuk a jogosítványszerzést, akkor mindenképpen még a beiratkozás előtt keressük fel személyesen a kiválasztott iskolát!

Spórolás, azaz a piszkos anyagiak

Az első kérdés, amikor elhatározzuk, hogy megszerezzük jogosítványunkat, az, hogy mibe fog ez nekünk kerülni?
Természetes, hogy a legolcsóbb megoldásra törekszünk, és hajlamosak vagyunk elfelejteni a bölcs mondást, mi szerint olcsó húsnak híg a leve. Ennek persze ellentmond az az életből vett példa, hogy inkább az olcsó kínai piacon vásárolunk ruhaneműt, mint a márkás áruházakban, de ne feledjük, hogy a vezetői engedély megszerzésére életünkben csak egyszer nyílik alkalom, tehát érdemes megfontolni az ár/kapott szolgáltatás arányát.

Mire számítsunk?

Nézzük az átlagos, elfogadható árakat, költségeket:
– Elméleti tanfolyam díja: 30-35.000 Forint
– Vezetési óradíjak az első 30 órában: 3500-4500 Ft/óra
– Vezetési óradíjak a pótórák alatt: 3500-4500 Ft/óraSok iskola biztosít részletfizetést, de figyeljünk oda hogy a legtöbb helyen a részleteket a vezetési gyakorlat alatt be kell fizetni, ami jó esetben akár másfél-két hónap alatt realizálódhat.
Érdemesebb tehát a tandíjat előre egy összegben befizetni, mert majdnem mindenhol adnak ebben az esetben pár ezer forint kedvezményt.
Több havi részletfizetéseket általában pénzintézeteken keresztül biztosítanak az autósiskolák – pl. személyi kölcsön formájában -, ilyenkor azonban meg kell felelni a hitelkritériumoknak!

A hatósági díjak

A jogosítványszerzés költségei nem csak a tandíj befizetésével járnak!
A Vizsgabizottság, mint hatóság, vizsgadíjat kér, az orvos is az alkalmasságiért, sőt a Vöröskereszt is a közúti elsősegélynyújtó tanfolyamért. Ezek együttesen ma már meghaladják a 40 000 forintot, tehát feltétlenül számoljunk velük!
Tételesen:
– KRESZ-vizsga díja: 4600 Ft. Ez az ára az esetleges pótvizsgáknak is!
– Forgalmi vizsga díja: 11000 Ft
– Közúti elsősegély vizsga díja: 7900 Ft
– Orvosi alkalmassági díja (10 évre) 7200 Ft
– Elsősegély-tanfolyam díja (kb.) 10 – 13000 FtEzek pontos összegeit a beiskolázási szerződésekben találhatjuk meg!

Beiratkozás, orvosi alkalmassági

A beiratkozás tulajdonképpen a jelentkezési lap kitöltéséből, a beiskolázási szerződés aláírásából, illetve a tanfolyami regisztrációból áll.
A jelentkezési lap kitöltésekor figyeljünk arra, hogy adatainkat pontosan, a kérdéseket pedig a valóságnak megfelelően töltsük ki, hiszen hamis adatok közlése büntetőjogi felelősséggel jár! Lehetőleg olvashatóan, nagy nyomtatott betűkkel írjunk, mert később problémánk lehet az olvashatatlan, félreírt adatokból.
A beiratkozás feltétele az érvényes orvosi alkalmassági vélemény és a 8 általános iskolai végzettség.
Csak hivatalos gépjárművezetésre jogosító alkalmasságit lehet elfogadni!
Többször érkeznek olyan tanulók, akik e helyett sportorvosi, katonaorvosi, munka-alkalmassági stb. igazolásokat akarnak “elsütni”, de ezek nem érvényesek!
A gépjárművezetői alkalmassági vizsgálatért fizetni kell, mivel nem a Tb. által finanszírozott szolgáltatás! Viszont így bármelyik háziorvosi vagy üzemorvosi szolgálatnál elvégeztethetjük.
A vizsgálathoz egy adatlapot kell kitölteni, A vizsgálat szemészeti és általános belgyógyászati vizsgálatból áll (vérnyomás mérés, cukorszint ellenőrzés stb.).
Az alkalmassági díjtétele:
40 éves korig 10 évre érvényes 7.200 Ft (40 éves kor felett csak 5 évre kapjuk meg az érvényesítést)

Az elméleti tanfolyam

A “B”-kategóriás tanfolyam minimális kötelező óraszámmal zajlik.
A képzési rendelet szerint a foglalkozások látogatása kötelező, a hiányzásokat be kell pótolni!
Érdekes tapasztalat az, hogy a tanfolyam kezdetekor sokan megpróbálják előre elbliccelni az órákat, mondván, hogy inkább otthon tanulná meg a tananyagot. De egy-két foglalkozás meghallgatása után inkább a tanfolyami formát választják, mert rájönnek, hogy nem is lehet otthon mindent megtanulni.
Az eredmények azt mutatják, hogy aki minden foglalkozáson aktívan részt vesz, azok KRESZ-vizsga megfelelési aránya nagyságrenddel jobb. De amint a bevezető gondolatból kitűnt, a hiányzást amúgy is be kell pótolni.
A “B”-kategóriás elméleti tanfolyam kötelező minimális óraszáma: 28 óra (általában hét darab 4 órás foglalkozás)
Vannak iskolák, ahol a kötelezőn felül is tartanak foglalkozásokat, de a legtöbb helyen úgy tanítanak, hogy a 28 óra alatt elsajátítható legyen minden, ami a vizsgához szükséges.
Általában az a szerencsés, ha a tanfolyam 2-3 hét alatt zajlik le. Az ennél rövidebb képzés esetén nincs elegendő idő az otthoni tanulásra, hosszabb tanfolyam esetén pedig könnyen el lehet felejteni az elején tanultakat.
A tanfolyam három tantárgy elsajátításából áll: KRESZ-, vezetéselmélet és szerkezettan.
Az elméleti oktatás célja a sikeres elméleti vizsgára való felkészítés, illetve a jármű vezetésének elméletbeli megalapozása.
Mivel a vizsga számítógépes tesztlap kitöltés formájában történik, ezért a tanfolyamok utolsó foglalkozásain általában számítógépes gyakorlásra kerül sor.
Figyelem!
Sok-sok év tanítási tapasztalata alapján, a foglalkozásokon elhangzottak meghallgatásán kívül mindenképpen szükség van otthoni tanulásra!
A tananyagnak elég sok olyan része van, amit be kell magolni, különösebb magyarázatot vagy értelmezést nem igényel. Például a közlekedési táblák nevei, a sebességhatárok kilométer/óra értékei, az egyes fogalmak stb.
A tanuláshoz feltétlenül szerezzünk be könyveket, számítógépes gyakorló programot! A leghasznosabb könyv a valamennyi vizsgakérdést tartalmazó Tesztkönyv, de hasznos – bár terjedelmében nagy mennyiségű tanulnivalót tartalmaz – a hivatalos “B”-kategóriás tankönyv is.
A legtöbb iskolában biztosítanak térítéssel vagy ingyenesen plusz foglalkozásokon – korrepetáláson – való részvételi lehetőséget. Ha úgy érezzük, hogy szükséges vagy ha nem sikerül elsőre a vizsgánk, éljünk ezzel a lehetőségekkel.

A KRESZ-vizsga

A “B”-kategóriás KRESZ-vizsga egy elméleti vizsga, amelyen számítógépes tesztlapot kell kitölteni.
A monitoron megjelenő válaszok közül a helyeset az ujjunkkal kell megjelölni.
A vizsga 55 kérdésből áll. Ezek zöme a közlekedési szabályokról szól. A kérdések alapja a hivatalos jogszabály, és azok értelmezése. Ezen felül a kérdéssoron 5 műszaki kérdést is találhatunk, valamint 6-8 vezetéselméleti, vezetéstechnikai kérdést.
A közlekedési kérdések nem csak személygépkocsira vonatkozhatnak, hanem mindazon járművekre, amelyeket majd “B”-kategóriával vezethetünk. Továbbá szerepel környezetvédelmi és tüzelőanyag-takarékossági kérdés is.
A kérdésekre összesen 75 pontot kaphatunk, mivel 10 kérdés – az úgynevezett ábrás kérdések – 3 pontot érnek.
A vizsgán az felel meg, aki eléri a 65 pontot, tehát összesen maximum 10 hibapontot kap!
Mivel például a 11 hibapontos bukás eléggé dühítő, ezért pár jó tanács a vizsgához, amivel akár értékes pontot nyerhetünk:
– A kérdések megválaszolására 1-1 perc idő áll rendelkezésre. Figyeljünk arra, hogy ne szaladjunk ki az időkeretből.
– A bejelölt válaszokon utólag már nem lehet változtatni.
– Ha a Tovább gombot jelöljük meg, akkor a végén visszakapjuk a kérdést, de csak a maradék idővel!
A tesztet a számítógép azonnal kiértékeli, majd megtekinthetjük az elrontott kérdéseket.
Ha nem sikerül a vizsgánk, akkor azonnal jelentkezhetünk pótvizsgára, amit általában egy-három héten belül tehetünk le.

A vezetés

Az oktatás tényét, időpontját az oktatónak vezetési kartonon kell bejegyezni. Figyeljünk oda mit írunk alá, valósak e az időpontok, mert aláírás után már nem lesz módunk reklamálni. Ha aláírás nélkül vezetünk, és a rendőr igazoltat, akkor eljárhat ellenünk is, akár el is tilthat fél évre a további vezetéstől!
Bár az iskolákkal kötött szerződésekben szerepel, itt is megerősítjük, hogy egy tanítási óra 50 perc! Ebben azonban benne foglaltatik a feladat meghatározás, az értékelés, az egyes szituációk rövid szóbeli kiértékelése is! Bevett szokás, hogy egyszerre két órát – szünet nélkül – adnak le az oktatók. Ebben az esetben 1 óra 40 perc lesz a két órás foglalkozásunk. Kötelező levezett km 580. Amennyiben a 29 óra leforgása alatt nem sikerül levezetni 580 km, úgy az óraszámot kell megnövelni.Mindig figyelmesen jegyezzük fel a következő találkozás időpontját és helyszínét.
A legtöbb iskolában, ha nem megyünk el az órára, vagy ha 20 percnél többet késünk akkor az órát felszámolják a tanuló kárára!
A járművezető-képzés gyakorlati alapoktatásában az elsődleges cél az, hogy a tanuló elsajátítsa a gépjármű alapszintű, biztonságos kezelését. Sokan – tévesen – azt hiszik, hogy a gyakorlás csak rutinpályán történik. Ez nem így van. Hosszú évek oktatói tapasztalata alapján, az első órák egy részét célszerű a forgalomban, lehetőleg gyér forgalom mellett megtartani.
Az alapfeladatokat – megállás, váltás, egyenes haladás, kanyarodás, fékezés – hatékonyabban lehet a városi utcákon gyakorolni.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy az alapoktatásra előírt 9 óra csak négyből egy embernek elég!
Sőt! Minden harmadik tanuló általában csak 15, akár 20 óra gyakorlás után tudja a járművet biztonságosan, a követelményeknek megfelelően elvezetni.
Tehát ne legyünk elkeseredettek azon, ha az első foglalkozásokon kudarcot kudarcra halmozunk. Gondoljunk arra, hogy mindaz amit ezen idő alatt tanulunk meg, az jelentősen befolyásolja a későbbi vezetéstechnikai tudásunk alapjait.

Felkészülés a forgalmi vizsgára

A járművezető képzés gyakorlati főoktatásában elsősorban az a cél, hogy a tanuló a gépjármű biztonságos kezelése mellett szabályosan és helyesen beilleszkedjen a forgalomban közlekedők közé.
Természetesen az általános célok elsajátítása mellett az oktatás fontos feladata a vizsgára történő felkészítés.
Az oktatás ezen szakaszában lehetőség nyílik 4 órát vezetni egy nap alatt, egy óra szünet közbeiktatásával. Ezt azonban csak azoknak ajánljuk, akik nagyon ügyesek, netán már valamennyire tisztában vannak az autóvezetés fortélyaival, mivel a 4 óra igen fárasztó lehet.
A forgalmi vizsgán úgynevezett vizsgaútvonalakat kell bejárni. Összesen 7-10 ilyen útvonal létezik. A felkészítés így zömében ezeken az helyeken történik. De mivel az útvonalak alatt csak kezdő és végpontokat kell érteni, ezért a gyakorlás alatt sokkal több helyszínt ismernek meg a tanulók, mint amennyi a vizsgán lehetséges.
Ezt ne bánjuk, mert tapasztalatot, rutint szerzünk, amit majd egy esetleges váratlan helyzetben jól fogunk kamatoztatni.
A “B”-kategóriás képzésben a forgalmi vizsga előtt 29 órát kell vezetni. Ebből 4 órát városon kívül, úgynevezett országúti vezetés formájában. Általában az oktatók zöme ezt 2×2 órában tudja le. Amennyiben egy nap alatt kerül sor az összesre, akkor itt is érvényes a közbeiktatott egy órás szünet.
A lakott területen kívüli vezetés alatt legalább 160 kilométert kell mennünk, és szerencsések vagyunk, ha megismerhetjük ez idő alatt az autópályás vezetés fortélyait is! A forgalmi vizsga útvonalai közül is van, amelyik elhagyja a várost!
Ezen felül 2 óra kötelező sötétben történő, úgynevezett éjszakai vezetést is tartalmaz a tanterv. Az évszakoknak megfelelően meg van határozva melyik hónapban melyik az a legkorábbi időpont, amikor ezt a vezetési gyakorlatot meg lehet kezdeni.
Nyáron kellemetlenebb a helyzet, hiszen az év közepén leghamarabb este 9-kor kezdődhet a foglalkozás, ami két órát feltételezvén majdnem 11-ig tart.

A forgalmi vizsga

A forgalmi vizsga az oktatás csúcspontja! Igazából itt kell beszámolnunk egy önálló, szabályos és biztonságos vezetés produkálásával mindarról amit eddig megtanultunk.
A KRESZ-szabályok ismeretén és alkalmazásán keresztül, a vezetéselméleti, vezetéstechnikai fogások végrehajtásán át a közlekedési érzékünk, közlekedési kultúránk, alkalmazkodóképességünk bemutatásáig mindent.
Természetesen – és ez a vizsgaszabályzatban is rögzítve van – egy kezdő vezetőtől elvárható szinten.